Szilvalekvárhús boszorkány


16.
 Hogyan facsarjunk ki egy narancsot fél kézzel?
Először fogjuk meg a kiválasztott sárguló (de neem ááám az irigységtől) példányt. Rögzítsük úgy, hogy a mosogató lefolyójára helyezzük. Majd szelíden vágjuk kétfelé egy késsel. Persze szigorúan egy kézzel. No, nem is tartott soká. Most ehetjük csak úgy kirágcsálva belőle a húst vagy kiskanállal kimeregetjük mint bányász hajnali műszakban a szenet. 

 Ez történt ma reggel. Miután két napja kendert festek a pajtában és már kellően vízhólyagosak az ujjaim, erre a merész és ötletes cselekedetre szántam el magam. A hús íze olyan volt mint mindig. Édes, kicsit savanykás, de ízletes. Hasonlít a nyári csúszdázáshoz, vagy inkább pont olyan. Igazi csobbanás-élmény.
A narancs héját hagytam megszáradni, most ott pihen az ablakpárkányon mindkét fél. A magokat benne hagytam ezekben a kis aszalódó csészékben. Majd öntök bele viaszt és a kandalló előtt meggyújtom a gyertyákat egy közelgő téli estén.
Még nem kell fűteni. Bár Gyuri teljesen felkészült a zimankóra és annyi fát szerzett, hogy három szibériai fagyhalált is túlélnénk miattuk. Egy hónapja járják Gézával a zurogi erdőt és gyűjtik hátizsákokba a gyújtósnak valót. Mindkettő úgy néz ki mint egy málhás szamár, mikor óránként hazajönnek a rakománnyal. Élvezik. Rábeszéltem őket, hogy szedjenek össze annyi fenyőtobozt amennyit csak tudnak. Kicsit elszámolhattam magam, mert most 4 óriási zsák teli van velük a pincében.

Én főzöm nekik a csípős gyömbér teát, Gizi meg elmélyülten kavargatja a szilvalekvárt az udvaron. Virágos, babos fejkendőben. Nagyon divatol. Hát nem hiába, Géza rendszeresen rá is kacsint mikor suttyomban feljavítja nyers pálinkával a szovjet termoszába töltött teát. Gizi feltétlenül be akarta főzni az ősöreg reményfa gyümölcsét, cukor nélkül, természetesen. Gőzölög, forr, rotyog a lekvár, attól függ mikor mennyire fűt be alá ez a jóasszony. Olyan setétre főzi, hogy szinte már fekete mint az üst és olyan sűrűre, hogy vágni lehet. Persze el fog fogyni, mert ez az esszencia amit varázsol igen különleges. Egy általa titkosnak mondott fűszerkeveréket hint belé, de semmi kincsért el nem árulná miből áll. Egy apró fiolában tartja a pontos receptet. Szerintem már szemüveggel se látja elolvasni, de nem engedi, hogy segítsek megfejteni. Olyan mint egy kalóz kinek birtokában van a kincses sziget térképe. Vagy inkább olyan mint egy vidéki boszorkány. Egészen jófajta, nem túl misztikus. Egyszerű és éppen ezért megfejthetetlen. Az időszakos boszorkány jobb mint egy állandó sárkány.

 Minden reményem szerint két napon belül befejezi és segít nekem a toboz koszorúk elkészítésében. Ő csinálja az alapokat, én meg a színes kenderből tündér és manó díszeket szövök, fonok, csavarok rájuk. Hogy én mindig megtalálom mitől lehet szivárványszínű a bőr a kezeimen... Mindegy, elkészülnek mert a virágboltban már két hónapja megrendelték őket. Utolsónak csinálok majd egy lekvárfőző boszorkányt is, amit ráültetünk az egyik befőttes üvegre, hogy híven őrizze jövő nyárig a kamrája minden varázsos portékáját.