Egzotikus búcsú a nyártól



 

18. levél

  Ahogy a verandán álltam, a homályos hajnali ködben megcsapott Gézád ehavi cigerettájának lágy füstje. Egész jól leszokott, illene rendezni neki egy gratuláló pártit. Igen, olyat ahol a vegán torta krémjét körtepálinkával ízesítjük, a maradékot pedig kupicákban feltálaljuk. Neki. Imádná.
A sárga, aranyló őszi levelek kezdenek hullani a diófáról. Bele az alig méter mély tóba, amit az udvaron esővízgyűjtőnek ástunk, de inkább medencének használtunk a júliusi hőségben. A szélén látszik a ponyva repedése, ahol Gyuri megbotlott benne, mikor a "kiskaputól rohanok és faroncsúszok a velnesz kacsaúsztatóba" akrobata mutatványt adta elő. Azért elég kecses mozdulattal sikerült rázuhannia Géza szőrös hátára. Ebből is látszik, hogy van értelme reggel-este jógáznunk. Olyan volt mint egy vízibivaly aki egy hirtelen ötlettől vezérelve inkább hattyúnak képzelte magát, de a zuhanás súlya emlékeztette, hogy honnan is származik. Kicsit enyhített a kínos landoláson az a sztratoszférát betöltő nőiesen diszkrét, horkantós kacagásod. A "tíz perc szuperintenzív arctorna négy személyre" kipipálva. Némileg csodálkozom, hogy a hangerőtől nem estek le a lengyelpiacos fürdőruhádról a mintáját adó egzotikus, húsevő virágok. Nagy gondban lettünk volna ha azok életre kelnek a vízben, lett volna miből választaniuk vacsorára. Nyolc felsőcomb és lábszár. Vagyis inkább csak hat, mert egy sem merte volna megkóstolni a Géza testét. Ki gondolta volna, hogy ilyen haszna is lehet az ipari mennyiségű nyers fokhagyma fogyasztásnak. Megfontolandó, de kifinomult falusi hölgyeknek azért nem ajánlott...